Mesterségem címere...

Szeretnék megmutatni olyan "mesterségeket", amelyek talán kevéssé ismertek, és a művelőjüknél jelentős szerepe van a kétkezi munkának vagy a le nem írt, szájhagyomány útján terjedő tudásnak. Ehhez (mostanában) sokszor nem érzem elégnek a képek készítését, ezért ezeknek a fotózásoknak valószínűleg egy hang-kép összeállítás lesz a végeredménye, amiben  megpróbálom még jobban visszaadni a helyszín, a tevékenység, a történések hangulatát.

Elsőként egy pálinkafőző mester, Évinger Antal és felesége, Kati egy napját követtem végig, ami a következőképpen néz ki:

Reggel be kell gyújtani a kemencét, majd az előzetesen odaszállított kiforrott, kiérlelt gyümölcscefrét (vagy moslékot, ahogyan ott mondják...) kiöntögetik vödrökbe és beviszik a kemence mellé. Az üstöt feltöltik a cefrével, ami az egyre melegedő edényben elkezd "dolgozni".
A szesz zárt rendszerben termelődik, de ennek a folyamatát folyamatosan figyelemmel kell kísérni. A hőmérséklet tartása, a hűtés megfelelő időben való alkalmazása, a rendszeres keverés mind fontos ahhoz, hogy a legjobb minőségű pálinka jöjjön létre, természetesen a jól előkészített alapanyag mellett. A főzés két szakaszban történik, aminek során eltérő alkoholfokú elő és utószesz képződik, amit megfelelő módon kezelni, hasznosítani kell.A végén előálló mennyiséget szabványos, hitelesített módon mérik és beállítják az előírt alkoholfokot.
Eközben újabb és újabb szállítmányok futnak be, aminek minőségét figyelik és adminisztrálják mind a bejövő, mind a kimenő mennyiséget a NAV előírásai szerint.

Mindez reggeltől estig folyamatosan történik,jól kialakult ütemezéssel és gyorsasággal három-négyszeri feltöltéssel, ami mellett a favágástól kezdve az étkezésen át a megrendelőkkel történő beszélgetésnek is bele kell férni.
Álljon itt az eseményekről egy pár jellemző fotó. 

A kemence begyújtása

Az anyag

Az első jel...

A megrendelő öröme a mester öröme is...

Az üst bontásakor mintha kicsit a pokolban lennénk...

És kezdödik a feltöltés ismét...