Sárhegyi próbálkozások

A hétvégén a Sárhegyen próbáltunk makrofotókat készíteni Szempont Fotókörös barátaimmal. A nap nem sokat kedvezett nekünk és rövid volt az idő, de azért legyen itt két kép....

 

Szerelmesek...

Otthon az egyik nap Dani fiam két szerelmeskedő csigára hívta fel a figyelmem.
A téma (és az alany...) sikamlós, de még közelről nem láttam ilyet, a képekből kettőt szeretnék megmutatni.

Amit nem árt tudni az eseményről (www.geographic.hu  Szöveg: Pesthy Gábor):

"A csigák ivarszervei a nyakukon helyezkednek el, közvetlenül a szemnyél mögött. Már ez is elég bizarr, de most jön a java! A csigák hermafroditák, azaz mind női, mind hímivarszerveik vannak, de önmegtermékenyítésre nem hajlandók.

Mielőtt két csiga párzani kezdene, egymásba lőnek egy-egy kalciumtűt, az ún. Ámor nyilát. Korábban azt gondolták, hogy ezek a hegyes nyilak egyfajta táplálkozási ajándékok, mint egy doboz bonbon. A tudósok azonban ma már azt gyanítják, hogy a nyílon lévő nyálka egyszerűen lehetővé teszi, hogy a csiga több spermát raktározzon az ivarszervében.

A megcélzott csiga azonban nem örül ennek az „ajándéknak”. Sőt, a csigák párzáskor lökdösődnek egymással, nemcsak azért, hogy jobb „lövőhelyzetbe” jussanak, hanem azért, hogy elkerüljék a másik nyilát. Ezután maga a párzás már viszonylag gyorsan lezajlik."

Gátat építeni jó dolog

Nem tudom kinek milyen gyerekkora volt, a miénk a testvéremmel nyaranta szabad volt, mint a madár. A szüleink reggel elmentek dolgozni, meghagyták, hogy a két 10 literes vödörbe hozzunk ivóvizet a kútról, mire hazaérnek (mivel vezetékes víz nem volt...) és a konyha legyen felmosva, egyéb kötelességre nem igazán emlékszem, ami ránk hárult volna. Ez egyben azt is jelentette, hogy reggel 7-től délután 4-ig azt csináltunk, amit akartunk.

Hurrá! És mentünk a szabadon átjárható kertekben tenyésző dzsungelekbe, fel a faluszélre a Csáki-kő barlangjaiba vagy a falun átfolyó, örökké változó Nagy-patak köves medréhez játszani. A patakot nagyon szerettük, órákon keresztül versenyeztünk, hogy a folyás irányában ki tud  kövekről kövekre ugrálva minél messzebbre eljutni. Persze, ha lecsúszott a lába valakinek és beleestünk a vízbe, az is ugyanolyan jó volt és ugyanúgy lehetett folytatni. A víz sohasem volt egyforma, hol majdnem kiszáradt, hol egészen kikelt medréből és rohant, elfedve a mi kedves köveinket, csak a megborzadó nézelődést hagyva meg nekünk gyerekeknek - a partról.

De a legjobb volt gátat építeni! Nyáron a langyos vízben - több helyen fürödtek is a mélyebb részeken - a fiúk fecskében, a lányok bugyiban hordták, cipelték, dobták, helyezgették a köveket, hogy elzárják a vizet egy darabon. Keletkezett egy kis tó, amiben tovább lehetett játszani és hát a gátat örökké javítani kellett, hiszen a víz mindig erősebb volt mint mi... Talán azt gondoltuk, hogy kordában tudjuk tartani ezt a zabolátlan erőt, ami ott volt nap mint nap előttünk. Vagy az állandó változás igézete, ami vonzott minket, hiszen sohasem lehetett unatkozni mellette.

Ez utóbbi emléke villant be, amikor a napokban, hosszú évek óta ismét a Nagy-patak oldalában álltam, ahonnan lenézve, kissé távolabb, két gyerek gátat épített a vízben... Lementem hozzájuk, a gyerekek kíváncsiak voltak és barátságosak, így születtek ezek a képek.

Tóth Zsuzsa képei kapcsán

Gyöngyösön nyitottam meg Tóth Zsuzsa kiállítását, ahol az MMK-ban szeptember végéig olyan képeket láthatunk, amelyek elvarázsolják a nézőt színeivel, fényeivel, érzékeny pillanataival.
Ide másolok egy részletet a köszöntőből:

"Rögtön felmerül a kérdés: mit tud Tóth Zsuzsa, amit más, vele egyidőben kezdők nem annyira?
Annyit elöljáróban, ami  a képek megtekintése után nyilvánvalóvá válik, hogy a legtöbb képen közelképeket láthatunk az élővilágról vagyis apróságokat lehet látni nagyban.
Ez az a világ, ami sok  kezdő fotós  számára jelenti az első rácsodálkozást: hogy ez ilyen valójában? Ilyen ismeretlen, ilyen szép, ilyen szokatlan? Olyan életbe kapunk bepillantást, amit nem ismerünk, annak ellenére, hogy azon a szinten zajlik, ahol mi is élünk, valahol a talaj és 2 m magasság között.  Mégis ez a párhuzamos élet rejtve marad előttünk, addig, amíg szorgalmas, tehetséges és nyughatatlan emberek nem tárják elénk ennek az életnek a pillanatait, résztvevőit, környezetét.
Mi lehet az ok, ami ebbe a kiváló mezőnybe Tóth Zsuzsát beemelte, mik azok a jellegzetességek, amelyek megkülönböztetik a többi kiválótól?
A válasz nem egyszerű.  A képeket végignézve,  én úgy gondolom, hogy két dolog lehet emögött. Az egyik valamilyen ösztönös női megérzés, egy esztétikai intelligencia, egy hatodik  érzék, ami segíti abban,  hogyan hangolja össze a képen lévő színeket egymással, milyen hátteret válasszon ki  a témához, hogyan varázsolja el a nézőt egy új látvánnyal.
A másik dolog a fény nagyszerű kezelése Tóth Zsuzsa képein. Itt valójában nem találunk kontraszttalan, mélabús, kedvetlen képeket, földszíneket vagy divatos elszíneződéseket. Itt a fény hozza az erős színeket és a mély árnyékokat is vagy csak egyszerűen beterít bennünket. A hajnali órák harmatja rárakódva a növényekre, állatokra a felkelő nap sugarai által megfestve, olyan hátteret tud biztosítani, amit hétköznapi szem keveset láthat. A fotós pedig tovább csavarva a gondolatot, ezeket a fényeket sokszor nem primer módon, hanem háttérként használja fel, amelyek az objektívek, blendék fényszóródási tulajdonságait felhasználva nagyon változatos formában jelennek meg a képeken.
Végeredményben, az itt látható kiállításon főleg  cseppeket és pókhálót és lepkéket látunk sok változatban. Nem unalmas ez?
Úgy gondolom, hogy semmiképpen sem. Pontosan ez bizonyítja, hogy egy növény, állat, egy jelenség milyen sokféleképpen mutatható be élvezetesen, látványosan, izgalmasan."

Tóth Zsuzsa weblapja: http://tothzsu.hu/main.php?mode=galeria

Az "Énlakai képeslapok" kiállítás fotói

A weboldalamra felkerültek az "Énlakai képeslapok" kiállítás képei.