2012. június 17., vasárnap

Három nap Farkaslakán

Április 13-20. között a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont fotósokat hívott meg Farkaslakára és a hozzátartozó falvakba, hogy dokumentálják a jelent és múltat, élőt és élettelent, ami megfogható és kiemelendő a valóságból a jövő számára.
Jómagam három napot tudtam tölteni az erdélyi alkotótársak, név szerint: Balázs Ödön, Erős Zoltán, Fekete Réka, Kozma Erzsébet,  Vass Lehel, Vinczefi László között. Örülök, hogy megismerkedtem velük, élvezettel hallgattam őket esténként, remélem fogok még találkozni velük.
Farkaslakáról sokan tudják, hogy Tamási Áron író szülőfaluja, szépen őrzik emlékét most is szülőházával, díszes sírjával, ami Szervátiusz Jenő szobra jelöl, névadással és most legújabban alkotóház létrehozásával.
A három nap tartalmasan telt, egy-egy témáról külön bejegyzés keretében fogok beszámolni, úgymint:

  • Mesterségem címere: Szénégetők
  • Farkaslakai kapuk
  • Portrék

Nincsenek megjegyzések: