2011. szeptember 5., hétfő

Baranyi Norbert kiállításmegnyitója



Pénteken lezajlott a kiállítás, aminek megnyitására engem kértek meg. Én alapvetően egy "újraátírós" ember vagyok, ami azt jelenti, hogy amit egyszer leírok, azt többször átdolgozom és gyakran az ötödik-hatodik verzió lesz a végleges. Itt is ez történt, még utolsó napon is változtattam, de úgy érzem, hogy a módosítás a a mondanivaló javára vált.
A szöveg összeállítása szerintem elég jól sikerült és örültem, hogy a helyszínen kaptam erről visszaigazolást olyantól, akit nem is ismertem.
Egy részlet a megnyitóból:


...Felmerül a kérdés, hogy mi köze van egy állatnak, egy növénynek, egy tájnak a lélekhez? Hát az, hogy igazán jó képet az tud készíteni, aki ismeri, szereti és tiszteli a munkájának alanyát. Ezek a dolgok lélekben dőlnek el. Ha megvan ez az indíttatás, akkor az alkotó tudja, hogy melyek azok a pillanatok, amelyek legjellemzőbbek az adott témára, viselkedésmódra és milyen képet ne készítsen vagy ne válogasson be, mert az nem illik, nem méltó az alanyához. Ezek a gondolatok adják a hajtóerőt, hogy tovább menjen és keresse a mind jobb lehetőséget a fotózásra.

Egy természettől  távol eső embernek kimenni a természetbe kicsit olyan, mint amikor egy fővárosi ember leköltözik falura. Az egy más világ, ahol  saját törvények működnek. Ezek a törvények nincsenek leírva, meg kell tapasztalni  őket, meg kell ismerni a lakókat, akik ott élnek ezek között a keretek között.  A közösség másfajta közösség, ahol a lakók kíváncsian figyelik, hogyan viselkedik az új jelölt, ismeri-e a játékot, úgy reagál-e, ahogyan elvárják. Olyan ez, mint egy vizsga, amin ha átmegy az ember rövidebb-hosszabb idő után, akkor megnyílik egy ajtó, amin keresztül az addigi félhomályos, sötét folyosó után mintha egy világos, nagy terembe lépnénk. Világosak a körülmények, elfogadnak, rokonszenv vesz körül, otthon érezzük magunkat és már csak rajtunk áll, hogy kihasználjuk ezt a lehetőséget vagy sem.

Úgy gondolom, hogy Baranyi Norbert megjárta ezt az utat, levizsgázott az Aszód környéki természet ismeretéből és meg is szerette az ottani élő és élettelen teremtményeket, környezetet. Ehhez arra az apró lépésekből álló, rendkívül kitartó munkára volt szükség, ami minden komoly eredménynek a feltétele.
...Azt olvastam nemrégen, hogy az a férfi, aki  50 éves korára még kozmopolita, ott gond van. 
Ez lefordítva számomra annyit jelent, hogy ha nem ismerjük annyira a szűkebb környezetünket, hogy élvezettel tudjuk bemutatni  másoknak, tudjunk mesélni róla és büszkének lenni rá, akkor annak az embernek nem sok köze van  a környezetéhez, nincsenek gyökerei, nincsen igazi otthona, ahová haza térhet. 
Baranyi Norbertnek úgy látom, hogy nem kell 50 éves koráig várni erre a felismerésre. Legyünk büszkék rá, hogy azok közé tartozik, akik továbbviszik természeti környezetünk szeretetét ,  ismeretét és mindezt képesek olyan szinten megörökíteni, ami örömet, csodálatot vált ki belőlünk... 

3 megjegyzés:

Jaros Gábor írta...

Nagyon jó volt a beszéd és gratulálok Norbinak!

Christine írta...

Nagyon szépen írtál.

Füleki László írta...

Köszönöm Christine.